Merida Reacto Disc 5000 teszt

A Bikemag cikke. Írta: Márkus János
Az eredeti itt olvasható.
 
Tárcsafékes aero bringa nem csak vérprofiknak
 
 
A profi bringák árnyékából lép elő a Merida Reacto Disc 5000, mely a csúcskategóriás kerékpároktól megörökölt alacsony légellenállást és extrém merevséget nyújtja az amatőr sportolók számára. Legyen mezőnyverseny, időfutam vagy triatlon, a Reacto értékes másodperceket spórolhat meg neked.
 
 
A Reacto név az országúti kerékpársportot követőknek biztosan ismerősen cseng, hiszen a World Tour-ból ismert BAHRAIN MERIDA profi csapat már 2017 óta használja a Merida csúcs aero kerékpárját. A Reacto és más aero kerékpárok koncepciója onnan ered, hogy az évtized elején több gyártó kezdett rájönni, hogy nem feltétlenül a minél alacsonyabb tömeg elérésével juthatnak a versenyzők technikai előnyhöz, hiszen, már kicsit eltúlozva, a középkategóriában is elérhető az UCI által megszabott súlylimit. Ráadásul a tömeg messze nem minden, síkon gyakorlatilag észrevehetetlen +/- 1 kg a kerékpár súlyában, viszont a levegő közegellenállásával mindenkinek keményen meg kell küzdeni. Persze az ember a legnagyobb légellenállással bíró felület, de a kerékpár aerodinamikussá tételével is lehet értékes másodperceket/wattokat faragni. Emellett, ha már a leggyorsabb mezőnybringák megalkotását tűzték ki célul a gyártók, akkor a hajtásmerevségen is javítottak még egy kicsit, hiszen a sprintek közben, ahol a légellenállásnak kulcsszerepe van (mert a sebesség négyzetével növekszik) brutális terhelést kapnak a vázak. Így születtek meg az új, aerodinamikus, versenyzésre tervezett országúti kerékpárok, melyek sík szakaszokon hamar a versenyzők kedvencei lettek. A Merida Reacto-nak keresztelte el az ő aero modelljét, melyet hamar a legmagasabb szintű versenyeken is láthattunk a BAHRAIN MERIDA kerekesei alatt. A Scultura, mint hegyi/all-rounder versenymodell is megmaradt a gyártó kínálatában, ezzel jól kiegészítve egymást a Reacto-val.
 
 
D_5000_blkgrygreen
2018 MERIDA REACTO DISC 5000
Terméklap