Merida: 15 éve a hazai kerékpársportban

A BikeMag cikke. Írták: Bognár Tamás és Takács Tamás
Az eredeti itt olvasható.
 
2000-ben mutatkozott be hazánkban a Merida, és az elmúlt 15 évben töretlenül áll a bringások mellett, mindegy hogy kerékpár eladás, bringás csapat működtetés, utánpótlás nevelés vagy rendezvény támogatás-e a projekt. Zerge, Gizmó, Vanik Zoli, Szabó Bakter, Berek, Jakesz, Vajda Márti, Módos Gabi – mondanak neked ezek a nevek valamit? Ha igen, ha nem, nézd most át velünk az elmúlt 15 évet.
 
 
2000-ben mikor a bringák hazai forgalmazása megkezdődött, Merida címlappal és egy Merida Matts Speed teszttel nyitottunk, melyben a Manitou SX telós, LX felszereltségű gép kiválóra vizsgázott. Bár ahogy régen, úgy ma is a kedvezőbb árú mountain bike kerékpárok és a trekking bringák adják a Merida gépek itthoni forgalmának javát, a Merida már akkor is a versenyzés mellett volt elkötelezett.
 
 
Ebben az évben mindjárt az egyik legnagyobb, de mindenképpen ősi montis szakosztály, az 1997-ben alapított Maraton SC mögé állt a Merida, a csapat vezetője akkor (és most is) Mikula „Mikusz” Gábor volt. Jaja, az a kiszőkített hajú fura csávó a ducigumis bringájával :-) Az akkoriban tíz tagot számláló csapatból máig versenyzik Vas Peti és Adorján Sanyi, Holló Tibi pedig főleg segítőként és masszőrként kíséri a srácokat.
 
 
A nagy változást az olimpia éve és a Merida még nagyobb támogatása hozza. 2004-ben Vinczeffy „Zerge” Zsolt megkapja a teljes technikai támogatást, és a válogató versenyeken legjobb teljesítményt nyújtva kijut az athéni olimpiára, ahol első magyar hegyikerékpáros olimpikonként 43. helyen ér célba. Országúton és terepen egyaránt eredményes versenyző, volt már a nyakában XC (3x), és cyclocross (9x) bajnoki érem is, de sok-sok maraton dobogóján is láthattuk már. Napjainkban egy pulzusmérőkkel és GPS-ekkel foglalkozó üzletet működtet a tőle megszokott maximalizmussal.
 
150527 meridateam 1
 
Vinczeffy Zsolt, Zerge
 
Szintén a Postás SE-ben versenyezve csatlakozott a csapathoz egy másik hazai legenda, Vajda Márti is. Márti 2001-2002 tagja volt a nemzetközi Merida International csapatnak is. Máig megdöntetlen csúcsa a 10 XCO bajnoki címe, de országúton is több országos bajnokságot nyert.
 
150527 meridateam 2
 
Vajda Márti
 
Márti is a hegyikerékpározás hőskorában, 1993-ban kezdte a sportot, és egészen 2005-ig gyűjtötte az érmeket. Utána egy sportáruházban helyezkedett el, most pedig két gyermek édesanyja. A gyerekeknek nehéz lesz nem kerékpárosnak lenniük, mivel édesapjuk, Adorján Sanyi szintén a Merida Maraton Team versenyzője, és 2008-ban Mikusszal párosban teljesítette a Trans Germany többnapos monti maratont.
 
150527 meridateam 3
 
Adorján Sanyi
 
2010-ben színre lép a Vas család. Peti master kategóriában gyűjti a dobogós helyezéseket, lánya Blanka és Balázs pedig az utánpótlás oszlopos tagjai. Blanka azóta egyre komolyabb teljesítményt tesz le az asztalra, idén a langenloisi XCO C1-es viadalon behúzta az első helyet az U15-ös lányok között!
 
150527 meridateam 4
 
Vas Peti
 
A Merida nem csak csapatokat (Merida Maraton Team és Postás) támogatott a 15 év során, hanem egyéni versenyzőket is. Ilyen volt 2001-től az extrém szakágban közismert Nagy „Gizmo” Attila, aki a 90-es években kezdte montis karrierjét, de nem az XCO, hanem a dirt, downhill és 4X ágakban. Számtalan hazai győzelem mellett karrierjének fénypontját jelentette 1997-ben a kapruni világkupa futamon a dual slalom-ban (akkor még nem volt 4X) elért második hely. Ezt azóta sem tudta senki überelni! Mára jól menő utazó dirt show-t igazgat, méghozzá úgy, hő ő maga szpíkerként, és trükkmesterként is részt vesz benne. A főbb kerékpáros eseményeken láthatod a Gizmosport műsorát, vagy indulhatsz az általa épített pumptrack pályán zajló versenyeken.
 
 
Nagy "Gizmo" Attila és freestyle csapata
 
Szintén Gizmónak köszönheti a hazai kerékpársport a Merida Maraton Team másik ismert hölgyversenyzőjének pályafutását. Módos Gabival még a bringázás előtt ismerték meg egymást, majd “Gabika” eleinte csak elkísérte párját a DH versenyekre és bemutatókra, Aztán hogy ne unatkozzon, 2005-től elindult a különböző megmérettetéseken, először maraton rövidtávon, majd az elit kategóriában XCO, XCM, CX szakágakban.
 
150527 meridateam 6
 
Módos Gabika
 
Bajnoki dobogós helyezések (XCO, XCM, CX), magyar kupa győzelmek fűződnek a nevéhez, a Merida mindenki által kedvelt arca lett az elmúlt 10 évben. Tagja volt a londoni kvótaszerző női válogatottnak, UCI-pontszerző XCO-versenyeken, többnapos páros versenyeen, az Andalucia Bike Race-en gyűjtötte a ranglista pontokat, utóbbin a 6. helyet szerezték meg Dósa Eszterrel. Napjainkban “Gizi babával” bővült a család, ami természetesen minden idejét kitölti most.
 
A junior korosztályból felkerülve (ahol vb-ezüstérmet és vk-futamgyőzelmet szerzett), 2008-ban londoni olimpikonunk, Benkó Barbara is meridás színekben bontogatta szárnyait. Az LTV Merida Racing fiatal tehetségeknek biztosított profibb körülményeket a versenyzéshez, mint az egyre nagyobb létszámot mozgató Maraton Team.
 
 
Benkó Barbi
 
A legújabb Merida Maraton-generációban Poór Brigitta nevét érdemes megemlíteni, aki két éve erősíti a csapatot és tavaly XCM magyar bajnoki címet szerzett a Mátrában, idén pedig mindkét magyar XCM kupafutamot győzelemmel abszolválta. Brigi idén XTerra-világkupát nyert, a legutóbbin harmadik volt és vezeti az összetett rangsort. A férfiak között a legmagasabb szinten Buruczki Szilárd képviselte a Merida színeket az elmúlt években, maraton és cyclocross bajnoki címek fűződnek a nevéhez.
 
150527 meridateam 7
 
Poór Brigi
 
 
Buruczki Szilárd
 
2015-ben a férfiak között Záray Lászlóra érdemes odafigyelni, aki – miután rövidtávon legyőzhetetlen volt tavaly és a cyclocross szakágban is szépen tartotta a lépést a legjobb magyarokkal – idén kategóriát váltva középtávon próbál majd hasonló sikereket elérni a maratonokon. S persze ne feledkezzünk meg az “öregekről”, a Vas Péter-Kis József kettős továbbra is elnyűhetetlenül terheli majd a pedált, halmozva a master győzelmeket.
 
 
4000 méteren bajnok csapat a Postás-Merida
 
Országúton is folyamatosan támogatott csapatokat a Merida. Abban az időben, amikor még sportállásban versenyeztek több egyesületnél az ezredforduló idején, a Postás SE mellett tették le a voksot. A legnagyobb sikert a 2002-es év jelentette, amikor Vanik Zoltán megnyerte a Tour de Hongrie-t, azaz a Magyar Kerékpáros Körversenyt. Aranyérmes lett a Postás a pálya bajnokságon a 4000 méteres csapat versenyszámban (Vanik Zoltán, Szabó András, Specziár Viktor, Berkesi András összeállításban, Berkesi pedig egyéniben az 1000 méteres állórajtos időfutamot is megnyerte.
 
 
 2004-ben a pécsi csapat hajtott Meridákkal, majd kisebb szünet után 2008-ban a Ferencvárosi Torna Club. 2009-ben utóbbi csapat tagjai életre hívták a Merida HCT-t, ekkortájt Berkesi, becenevén “Berek” halmozta a bajnoki címeket pályán, 2008-ban megnyerte a Tour de Pelso-t, amit 2009-ben Rónaszéki Balázs húzott be. 2010 után véget ért az együttműködés, az utóbbi években a Merida Maraton Team-en belül működik egy országúti szekció, melynek szintén sikerült bajnoki helyezéseket és kisebb-nagyobb győzelmeket szereznie a hazai versenyeken.
És végül, de nem utolsó sorban:
 
   

     Blazsó Marci               Szlobodnyik Zsolt