Bemutatkozik a Bahrain-McLaren Team

A bahreini herceg közbenjárásával 2017-ben alakult meg a Bahrain-Merida csapata, amely elsődlegesen Vincenzo Nibali köré épült. A legfőbb sikerek is az olasz kiválóság nevéhez fűződtek, szakaszgyőzelmek a háromhetesekről valamint egy Milánó-San Remo és egy Lombard Kör diadal. Nibali az év végén elhagyta a csapatot, amely jelentős változásokon esik át, mondhatni egy teljesen új fejezet kezdődik a sor életében. A 2019-es idényt mindössze tizenhat győzelemmel abszolválták, ami a WorldTour rangsor tizennegyedik helyére volt elegendő. Nibali mellett a belga Dylan Teuns és az ukrán Mark Padun teljesített erőn felül.
 
A jövő évi idénynek azonban már a Sky egykori sikerkovácsa Rod Ellingworth irányításával vágnak neki. Dylan Teuns mellett a Movistar sorától érkező Mikel Landa és a Team Ineos szerelését lecserélő Wout Poels lehet a sikerek első számú várományosa. Mellettük érkezik Mark Cavendish, akitől sokan azt várják, hogy Ellingworth kezei alatt újra magára talál. A Sonny Colbrelli, Iván García Cortina, Marcel Sieberg, Heinrich Haussler, Marco Haller és Phil Bauhaus alkotta sprintervonat pedig jó alapot is szolgáltathat a brit dugattyúlábú számára. Az új igazolások közül mindenféleképpen meg kell még említeni a spanyol Pello Bilbao nevét, aki szintén készen áll arra, hogy győzelmeket szerezzen a csapat számára.
 
200108 bahrain 1
 
Egy biztos, az ambíciók nagyok, a brit lapok máris egy Team Ineos - Bahrain-McLaren rivalizálásról cikkeznek. Az előrelépésre megvan a lehetőség, de felvenni a lépést az élcsapatokkal, talán még egy kissé korai.
 
200108 bahrain 2
 
A Bahrain-McLaren 2020-as kerete: Yukiya Arashiro (japán), Phil Bauhaus (német), Pello Bilbao (spanyol), Grega Bole (szlovén), Santiago Buitrago (kolumbiai), Eros Capecchi (olasz), Damiano Caruso (olasz), Mark Cavendish (brit), Sonny Colbrelli (olasz), Scott Davies (brit), Chun Kai Feng (tajvani), Iván García Cortina (spanyol), Marco Haller (osztrák), Heinrich Haussler (ausztrál), Kevin Inkelaar (holland), Mikel Landa (spanyol), Matej Mohorič (szlovén), Domen Novak (szlovén), Mark Padun (ukrán), Hermann Pernsteiner (osztrák), Luka Pibernik (szlovén), Wout Poels (holland), Marcel Sieberg (német), Dylan Teuns (belga), Jan Tratnik (szlovén), Rafael Valls (spanyol), Stephen Williams (brit) és Alfred Wright (brit).
 
Részletek a versenyzőkről itt:
 
200108 bahrain 4
2020 Merida Scultura Team
 
200108 bahrain 3
2020 Merida Reacto Team
 
200108 bahrain 5
2020 Merida Time Warp TT